Blogregények, versoldalak és más szépirodalmi blogok és honlapok gyűjteménye

Irodalmi blogok gyűjteménye

Irodalmi blogok gyűjteménye

8 pont a "mai irodalom" létjogosultságáról

2014. augusztus 10. - Angyali Lecke

Eredeti cikk

Szándékosan nem a "modern" kifejezést használtam az irodalom előtt, mondom is, hogy miért. A modern szó nálam még mindig pozitív jelentésű szó, megújulást, formabontást jelez, bár  hivatalos szócikket ehhez nem kerestem. Mindenféleképpen egy olyan jelző, amit "menő" dolgok elé teszünk. Viszont ma az irodalom nemhogy nem modern, de egyenesen elavult, ócska, értéktelen vacak, amihez csak az antik dolgok szerelmesei ragaszkodnak. Én nem szeretem az antik dolgokat, az irodalom mégis a kedvencem. Most akkor én mi vagyok? Kivétel?

VIGYÁZAT!!!!  Aki véletlenül tovább olvassa a cikket, előfordulhat, hogy elgondolkodik! Azt pedig a mai világban igen csak illetlen és felháborító dolognak tartjuk! 

Szóval, ott kezdem, hogy egy bejegyzés léte mozgatott meg bennem valamit, hogy eme bejegyzést meg merészeljem írni. Az eredeti cikk fent látható, melyben valaki kritizálta azt, hogy ma megpróbálnak néhányan a kor elvárásai ellenére irodalmi hóbortjuknak érvényt és lehetőséget szeretni. Ezután, a cikk után ezt gondoltam: Elszomorító, hogy az embernek újra és újra azzal a támadással kell szembenéznie, hogy irodalmat, mint legfőbb és isteni hatalommal bíró, érinthetetlen fogalmat, csak "képzett", "tehetséges" és szakmailag elismert írók alkossanak, mások ne. Liszt Ferenc is biztos azért 14 évesen írta meg az első operáját, mert akkora élettapasztalata, bölcsessége volt, hogy csak na, és úgy elnyomták... Hála égnek, engem személy szerint nem kerestek meg ezzel a váddal, de előre felkészülve erre, kitaláltam, hogy mit is mondanék, ha mégis egyszer ilyesmi történne.

Hát nézzük mit okoskodtam ki én, az irodalmat barbáran lekezelő, bemocskoló, elismeretlen senkiházi: 

1.     Miért is nem lehet fejlődni?

Először is az irodalom haldoklik, mind nyomtatott, mind digitális formában. Ez kétirányú utca: sem a kereslet, sem a kínálat nem kielégítő. Igenis ki kell mondani, alig találhatunk manapság érdekes és értékes alkotást, melyek széles körben ismertek, menők. Főleg Magyarországon. Nálunk kb. a 20 századi irodalom jelenti AZ IRODALOM kifejezést. Ez egyrészt kétségbeejtő, másrészt szánalmas. A világban sincs ez olyan nagyon másként, ezt beismerem. De miért nyugszunk ebbe bele? Miért nem teszünk ellene?

2.     Mi akadályozhat meg valakit, hogy írjon?

Mindig is létezett az éhező művész képe, ami az írókra is igaz volt, és valójában most is az. Akinek szavak vannak a fejében, akiből kikívánkozik a mondanivaló, az minden megpróbáltatás ellenére, minden elismerés nélkül fog írni, sőt minél nagyobb a fájdalma annál inkább valószínű, hogy kiírja magából. Mit tegyünk ellene? (Mije van a fának?) LE-VE-LE, LE- VE-LE… Most komolyan, miért fáj ez nekünk annyira? Ha meg is halnak elismerés nélkül, kit zavar? Majd évek múlva talán megállapítjuk: „és lám milyen gazdagok lehettek volna, meg híresek, meg minden”. De ők nem azért csinálják. Ahogy azt, amiről írnak sem azért élték át, hogy írhassanak róla, hanem azért írnak, hogy elmondhassák, amit átéltek. Most had ne Kertész Imrével példálózzak, hogy mindenki értse, mire gondolok, hanem stílusosan inkább Petőfi Apostolával, Szilveszterrel tenném! Aztán ha már ott tartunk gondolkozzunk már el azon a szőlőérésen még egyszer.

3.     Mi az irodalom? Most komolyan!

Miért tekintjük az irodalmat olyan dolognak, ami már kész, és csak a múltban létezett. A mai világban nem lehet értékeset alkotni? Nem lehet gondolkodni, vagy próbálkozni valamivel, ami egyedi, és amivel esetleg kudarcot vallunk? Juj… Mi van, ha véletlenül nem másokat másolunk, és nem valami ostoba szabályhoz igazítjuk magunkat? Akkor meg nyílván világvége van, ha hibázunk! Az tuti! Hiszen minden író élete fő művét elsőre, tökéletesre és hibátlanra alkotta. Nem kísérletezgetett, nem javítgatott, nem kritizálták. Ő csak úgy lett a földből, vagy a nagy semmiből, hipp-hopp.  Edison is csak azért mondta, hogy nem sikerült elsőre az izzót megalkotni, hogy ne érezzék magukat rosszul azok, akinek egyáltalán nem sikerült, nem? Tök logikus lenne! Szerintem elsőre kitalálta, a többi időt meg azért töltötte a műhelyben, hogy az asszony békén hagyja, vagy valami ilyesmi. Különben is, az irodalom szentség, melyet csak a dicső múlt volt képes megalkotni! A királyok kora lejárt, így az irodalmároké is. A nemesekről nem is szólva, akik voltak olyan nevetségesen ostobák, hogy pénzt és kapcsolati tőkét áldoztak egy-egy művészeti ág mecénásaiként, többek között az irodalomért. Ma már nincsenek nemesek, ezért meghalt az irodalom is! Kész. Pont. Ne vitatkozzá!!!!! Amit én mondok, az úgy van! Ne! Mi az, hogy te nem így gondolod? Neked itten nem lehet véleményed! Hö…! Unga-bunga!

4.     Kié az irodalom?

Irodalmat csak az alkothat, aki…mmm… tudom, tudom, ne segíts! Öööö… Megvan. Csak és kizárólag az alkothat, aki már legalább elmúlt 70, de nem lehet több 100-nál, és... már lehetőleg nem él, és úgy alkot valamit. És ööö legalább van 50 Nobel –díja, meg… Ne magyarázzál bele, mondom 50! Nem, hanem úgy, hogy évente 10-15-öt kapott! Nem… 20 évesen még nem tud valaki írni! Nincs keze, meg feje, az akkor még nem alakul ki! Hát 30 évesen se… Na jó, talán 40. De minimum egy utcát nevezzenek el róla! Me ha nem…! Hát, aki még utcanevet se ihlet, ne ámmá, hogy engem meg megihlessen. Szóval: irodalmár az, akinek halála előtti életéről csak annyit tudunk, amennyit Jézuséról, és már nem tudja megvédeni magát, mert a halála utáni életében már nem él, így nem beszél bele marhaságokat… mármint az irodalomba!... Továbbá: csak is akkor lehet valaki elismert, ha maga Babits Mihály és Tamási Áron mondták róla, hogy az… Mármint hogy író, vagy költő, vagy ilyesmi. Nem, az egyik nem elég! Mi az, hogy az nem megy? Nem élnek!? Hát akkor ezt keményen be…

5.     Szakmai elismerés, díjak?

Tegye fel a kezét, aki tud egyetlen egy olyan díjat, amitől az irodalmat alkotni vágyó személy elismerést esetleg még anyagi juttatásokat is kaphat…na. Ühüm… Nem vakarja a fejét, hanem tegye fel a kezét! Hát itt mindenki süket? Hogy van jelnyelven, hogy tegye fel a kezét? Ja, hogy nincs! Hopika… Oooo… Cink!

6.     Ismerje el „ AZ NAGY Szakmai Elit”?

Jó! Akkor én most beküldöm az én legújabb művemet Szabó Lőrinchez! Mi a cím? Mi van??? Ő se él már? Hát akkor ki fog engem elismerni? Hajjaj… Hát jó…Akkor legyen Arany János? Ne szórakozz velem! És a fia? László sincs? Akkor mondjál már valakit! Hát valaki csak ért ehhez! Értem. Szóval senki nem ért hozzá, senki nem meri csinálni, és mindenki kritizálja. De ha nem csinál semmit, akkor mit kritizál? Ja, hogy azt hogy nincs. Világos… Meg hogy nem olvasnak az emberek. Mer mit olvassanak? Olvasnak azok Blikket, meg a Magyar Hírlapot, az nem jó? Történet… minek? Ott a Jóban Rosszban, az nem elég? Képzelőerő…??? Mi vagy te? Uri Geller? Ne szédítsél már! Minek az! Ugyan, ha valamit akarok látni a fejembe, bekapok egy ilyen vicces tablettát. Olyan képi világom lesz vazze! Tuti a 3D, meg a HD, próbáld ki! Mit gondolkozol, nem való az neked! Egyed, ne! Írogatsz itt össze- vissza... A középkorba már levágták volna ezért a fejedet, úgyhogy örüljél, hogy most élsz! Hát ott legalább tudtad, hogy miért üldöznek, de most meg legalább nem halsz meg. Mi az a lélek halála? Ne színészkedjél! Jó, akkor keresünk szakmai elitet, ha ilyen gyagyás vagy! Na… Mit szólsz a kiadóhoz? Ott dolgoznak a legokosabb emberek a világon, akik értenek a művészetekhez. Nem a pénzért, hanem a művészetért, nem érted! Milyen eladás? Az nem számít! Keresni vele? Hát minek? A pénz megöli a szép lelkedet! Na! Essünk neki! Befizetsz 400 ezret, hogy kinyomjuk, és itt alá írod, hogy a haszon 80-20 arányban megoszlik. Megőrültél? A tiéd a 20! Hát te csak ne háborogjál! Akarsz elismert író lenni, vagy nem? Mert az az író, akinek van könyve! Az nem baj, ha nem jó, de ki van nyomtatva, szóval író vagy. Mit őrültködsz, hogy kinyomod a saját kis vackoddal, meg össze tűzöd gemkapoccsal? Akkor nem ismernek el! Hát a Szakma… Hát A Szakma. Tudod… ŐK. Te… inkább együk meg azt a tablettát, és ne gondolkozzunk ilyeneken. Majd valaki más aggódik, de ne mi!

7.      Irodalmi tehetségkutató?

Szeretnék jelentkezni az Író születikbe. Akkor a Megatollba. Oké, akkor legyen a… Ki mit ír! Esetleg a P faktor? Hát, akiben meg van a P, az tud prózát írni, poéta, és piszkosul jól tud regényeket imitálni. Ez egy megfoghatatlan dolog, ami vagy van valakibe, vagy nincs. Nem számít, hogy nyerünk-e csak az hogy elinduljunk rajta, mert a közönség szeretete a fontos. De én a tévében akarok írni! Mert ami nem a tévében történik, az nincs! Hjaj ne szórakozzon velem, írja fel a nevemet! Ezt nem lehet eladni? Hát nézzen rám, mi az, hogy nem vagyok elég érdekes! Nincs produkció értékem? El megy ám maga a tudja hova. Mi az, hogy így nem illik beszélni a hozzám hasonlóknak, mert ki maga, hogy megmondja milyen szavakat használhatok, tán Kazinczy? Tudja, hogy nem azért reformálta meg a nyelvet, hogy elsorvadjon, hanem azért, hogy felvegye a versenyt? Meg nem azért, hogy idegen kifejezéseket használjunk mindenre! Miért beszéljek idegen nyelveket, ha magyarul akarok írni? Ja… mert aztán egy angol író biztos azért megtanul magyarul, hogy ne kelljen fordítót alkalmazni. Na, ide figyeljen! Nekem tehetségkutató kell! Különben bennem marad! Hát a tehetség!  Azt ki kell kutatni belőlem. Nem úgy van az! Akit nem kutatnak, az hogy legyen önmaga? Akkor nem tudják megmondani, hogy mit csináljak. És én akarok lenni a legjobb. Nem! A legjobb! Hát nem azért, de hogy mondhat ilyet, hogy nem lehet ezt értékelni? És a Toldi? Tán Arany magának adta a díjakat? Nem kérem! Volt egy verseny, és arra beadta. Igen, tudom, hogy a legtöbb díjat ő kapta a műveire. Nekem? Egy sem! Miért? Hát jó lenne, de ha Arany ma élne, akkor bajba lenne, mert nincsenek olyan versenyek, amiken vannak olyan díjak, amit ő kapott. Komolyan felírja a nevem? Köszönöm! Igen, a művemet megtalálja ezen a honlapon, vagy átküldjem? Mi az, hogy csak publikálatlan műveket lehet? De hát… Ha számítana az internet, akkor én már elismert író lennék! Mi az, hogy akkor már nem számítok kezdőnek? Hogy nem jelentkezhetek?! Ezt most komolyan mondja? Hát, na jó… akkor viszlát!

8.     Írókat bűn manapság ösztönözni, buzdítani?

 

A cikket egy olyan hölgy írta, aki velem együtt ki meri jelenteni, hogy bárkiből lehet író, aki eléggé megküzd érte. Azt azért hozzáteszem, hogy akiben van lelkesedés az írás iránt, az minden bizonnyal szeretne írni, és aki szeretne írni, az szeretne jobb lenni, és aki szeretne jobb lenni, abból lehetne író. Ez ilyen tehetségkutató pótlék. A természet is ezt csinálja nem? Létrehoz egy csomó variációt, hogy kiválaszthassa melyik a legjobb. Ki mondja meg, hogy nem lehet író belőlem? Senki, csak én! És ha van valaki, aki megosztja a tudását, akkor, ha akarom, meghallgatom, ha akarom, nem. Ő csak azt mondja ki, amit minden valamire való tanár a diákjainak: Minden tanulható egy bizonyos fokig. Nem kell mindenkinek tehetségesnek lenni! Miért, aki nem operaénekes, az ne énekeljen? Aki nem szakács, az ne főzzön? Aki nem kertész, az ne kertészkedjen? Aki nem sportoló, az ne sportoljon? Miért nem teheti, ha öröme van benne? És ha elolvassa a művét valaki, akkor mi van? Miért egy grillpartin nem ehetnek a vendégek? Szóval „kérem, itten minden össze van keveredve”. Aki a szabadidejében olvas, vagy ír, vagy netán kibontakozni készülő szárnyakat istápol az bizonyára bolond, de aki a tévénézésnél meg a facebook olvasásnál (legalább olvas valamit) többre nem vágyik az meg követendő példa, és teljesen normális. Legyen mától a divat hogy: Büszkén ne olvassunk semmit. Járjunk inkább pszichológushoz a gondjainkkal, majd ő megoldja, még véletlenül se próbáljunk meg mi magunk belekontárkodni a lelkünkbe, elménkbe. Az érzéseinket zárjuk be egy vitrinbe és nézegessük. Legyen a műveletlenség a menő. Ne legyenek filozófiai kérdések, irányok, ideológiák, frázisok, és azok cáfolatai, mert azok még a végén megoldást mutathatnának a társadalmi, erkölcsi és morális kérdéseinkre. És végezetül ciki legyen mától minden könyv, ciki az olvasás, és az olvasás cselekménye úgy általában, hogy biztosan azt a hatást érjük el, amit szeretnénk. Vagyis éltessük az üresfejűeket, az izomagyakat, mindent és mindenkit, akit egyébként más körülmények között nem, és megkapjuk a mai generáció problémás gyermekeit, akik nem értik mit pattogunk nekik annyira, ha egész nap olyanok, amilyenek. Egyszer régen Kodály Zoltán mondott valami olyasmit, hogy a „Zene mindenkié!” Ki fogja végre kimondani azt, hogy az „Irodalom mindenkié!”?

A bejegyzés trackback címe:

https://blogregenygyujtemeny.blog.hu/api/trackback/id/tr286592043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása