A bejegyzés, amire a link mutat, ugyanazt a témát boncolgatja, ami az e-book kapcsán is érintve lett, miszerint: Miért nem olvasnak a tinik?
A blog írója, Csordás László kritikákat, esszéket, tanulmányokat ír, mondhatni kritikus. Kézenfekvő, sőt elkerülhetetlen volt, hogy foglalkozzon a témával.
A bejegyzés már reagálás egy újságcikkre, amiben felteszik ezt a kérdést, ahogy mondani szokták "költői kérdést". Nem értek egyet a reagálás minden szavával, de annak örültem, hogy valaki rajtam kívül kimondta a nagy igazságot: A nem olvasás és a technika nem függnek össze. Tehát az irodalom és a modernizáció nem ellenségei egymásnak!
Tegyük a szívünkre a kezünk és kérdezzük meg, hogy hány olyan művet ismerünk, amiben mély mondanivaló, komoly élettanács van, és 12-18 éves korosztálynak szól. Hát? Egy kezemen fel tudom sorolni azt, ami ezek közül legalább egy feltételnek megfelel, de az összesnek gyakorlatilag egy sem. Ki merem jelenteni, és az kövezzen meg, aki az orrom alá tud tolni egy ellenpéldát. Ma nincs olyan irodalmi mű, amit a tizenévesek őszinte érdeklődéssel tudnának olvasni. Hol marad 2014- ben a tini irodalom?
Mi a megoldás? Olvassanak gyerekkönyveket, amik már nem érdekli őket? Vagy felnőttkönyveket, amik nem biztos, hogy nekik való, nem is biztos, hogy értik, de az is előfordulhat, hogy rossz hatással van rájuk? Azért tudnánk mondani olyan irodalmi művet, aminek az elolvasása károsabb lenne, mint hogy nem olvasnak semmit. Szóval kénytelen vagyok kimondani, inkább ne olvassanak, mint hogy olyat olvassanak, amit nem kéne.
Ha belegondolunk az olyan könyvek sikerébe, mint amilyen pl: a Twilight volt, akkor szerintem egyértelmű, hogy van kereslet, csak nincs megfelelően kidolgozott kínálat. De határesetként ide sorolhatnánk a Harry Pottereket is, hiszen azon felnőtt legalább egy generáció, akik gyerekként olvasták a szereplővel együtt nőttek fel. A Harry Potter ráadásul 12 éven aluliaknak nem ajánlott, tehát nem gyerekkönyv, mégis mese. Ez a kombináció adta meg a sikert ehhez a könyvhöz. Egy tini lázadni akar, új dolgokat felfedezni, mást csinálni mint a szülei, de úgy, hogy közben pontosan azt csinálja, mint a szülei, csak ő erről nem tud. Az új dolgok pedig sok esetben csak nekik újak, hiszen csak azt ismerik, ami az ő életünkben történt. Ha nagyon szemét akarnék lenni, azt is kimondatnám, hogy bármit el lehet nekik adni, ha menőnek állítjuk be, ami a születésük előtt történt.
Amikor a bejegyzés írója telitalálatnak titulálta a képet, kicsit meglepődtem. Telitalálat, de mire? A tinikre. Álmodoznak, minden elképzelést felülmúl, ami a fejükben van, a lehetőségek végtelen tárházai. Amikor mosolyogva az asztalra rogynak, az nem azt jelenti, hogy nem alkalmasak az irodalom befogadására, hanem hogy ők maguk az irodalom. A lehető legjobb életkorban vannak arra, hogy gondolkodjanak az élet nagy dolgain. Forradalmat élnek át, véleményük van mindenről, lelkesednek és elképesztő mélyen átérezik a tragédiákat. Ha van életkor, amikor igazán fogékony az ember az olyan elvont dolgokra, mint az irodalom, akkor az a tinikor. Nemcsak fogékonyak rá, hanem kíváncsiak is. Egy dologgal lehet elszúrni ezt az érdeklődést: Ha felszólítjuk őket, hogy csinálják. Ha van dolog, ami minden érdekes dolgot lejárat, az az, ha a felnőttek jó dolognak tartják, mert az számukra nem jó dolog.
Azzal egyet értek, hogy az irodalom órák szinte teljes mértékben elutasítják a modernséget, csak az a jó, ami már bevált, csak az a jó költő, aki sikeres, csak az a jó író, akiről legalább egy oldalt ír az irodalomkönyv. Azok a tanárok, akik beveszik az oktatásba a modern kifejezőeszközöket, azokat elítélik, akár az állásukat is kockáztatják ezzel. Olvasóvá nevelés? Akár a holtköltők társaságát is leforgathatnánk a mai iskolákban, és ezt minden túlzás nélkül mondom. Bár, véleményem szerint ez nem lenne elég akadály, ha lenne nekik való irodalomújdonság.
Kinek kéne írnia ezeket? Szerintem maguknak a tiniknek. Hiszen ki tudhatja jobban mire kíváncsiak, mint egy kamasz? Vagy egy olyan felnőttnek, aki maga sem nőtt még fel? Talán...
Összességében az biztos, hogy jelentősége van annak, hogy pont a tinikre gondol mindenki, amikor az irodalom jövőjéről van szó. Ők a jövő. Rajtuk áll vagy bukik, hogy 20-40-60 év múlva, hogy alakul ezen művészeti ág sorsa. Saját döntéseik vannak, és akárhogy döntenek, el kell fogadnunk, ha tetszik nekünk, ha nem. Ha nem találjuk meg a hozzájuk vezető utat, akkor nem hibáztathatjuk őket azért, amit mi mulasztottunk el megtenni.
Egy misét megér a következő mondat is: "Olvasnak-e ma a fiatalok, és ha igen, miért nem?" Most olvasnak vagy nem? :D Sznobizmusról beszél, miközben fellengzősen beszél a fiatalok nyelvezetéről. Szerintem ez a sznobizmus. A nyelv folyamatosan változik, és még azt sem mondhatjuk, hogy a rövidítések olyan új keletű dolgok. Mennyivel rosszabb saját szavakat alkotni, mint amit a jó pár generációval ezelőtti fiatalok csináltak, hogy angolból átvettek mindent, olykor rosszul. Talán túl közel állok a mostani generációhoz a magam 28 évével, de az is lehet, hogy csak bízok bennük. Én a szemükben nem közönyt és gondolatlanságot látok. Szerintem azt látjuk a szemükben tükröződni, ahogy ők látnak minket: unalmasnak, élettelennek, egyhangúnak, színtelennek. Ez nekik uncsi, nekünk is az volt, nagyapáinknak is az volt. Mélységek és magasságok között lavíroznak egy folyton robbanó hormonbombával az agyukban, ehhez képes a felnőttek nagyon unalmasak számukra.
Azon kívül megint elővesszük a Való világok és az Éjjel- nappal Budapestek hibáztatását, pedig ezen történetek iránti érdeklődésük a legjobb jelzés arra, hogy fogékonyak, majdhogynem éhesek a történekre. Ez megszólítja őket, abban a műsoridőben adják, amikor ők tévéznek, érdekes, vicces, bolondos. (Egyébként én is gyűlölöm, és szerintem ők is néznének jobbat, ha lenne). Azért a polgárpukkasztás imádatát ne felejtsük el, hiszen ezen generáció legkedveltebb tevékenysége. Ezeket a műsorokat ismeri mindenki, őket tudják nevesíteni, okolni. De a High School Musical trilógia pár éve, vagy az Awkward (kínos) sorozat épp úgy népszerű, és azok talán képviselnek némi színvonalat is. Megint csak a mi hibánk, hogy nem tudunk értékes tartalmat kínálni nekik.
Az összes kérdésben, az irodalom óráktól a tini álmaiig azt felejtjük el, hogy őket NEM érdekli az, ami egy 30- 40- 50 évest. Ők a megismerés útjának elején állnak, nekik új és érdekes az, ami nekünk unalmas, és lerágott csont, azt ők most látják- hallják- olvassák először. Ne vegyük el tőlük a megismerés örömét a saját lesújtó véleményünkkel. Már csak azért se, mert akkor dacból nem fogják elolvasni azt, amit mi értékesnek vélünk.
Hajrá fiatalok! Ne hagyjátok magatokat!
A bejegyzés, amire a link mutat, ugyanazt a témát boncolgatja, ami az e-book kapcsán is érintve lett, miszerint: Miért nem olvasnak a tinik?
A blog írója, Csordás László kritikákat, esszéket, tanulmányokat ír, mondhatni kritikus. Kézenfekvő, sőt elkerülhetetlen volt, hogy foglalkozzon a témával.
A bejegyzés már reagálás egy újságcikkre, amiben felteszik ezt a kérdést, ahogy mondani szokták "költői kérdést". Nem értek egyet a reagálás minden szavával, de annak örültem, hogy valaki rajtam kívül kimondta a nagy igazságot: A nem olvasás és a technika nem függnek össze. Tehát az irodalom és a modernizáció nem ellenségei egymásnak. Mi vagyunk az ellenségei az irodalomnak.
Tegyük a szívünkre a kezünk és kérdezzük meg, hogy hány olyan művet ismerünk, amiben mély mondanivaló, komoly élettanács van, és 12-18 éves korosztálynak szól. Hát? Egy kezemen fel tudom sorolni azt, ami ezek közül legalább egy feltételnek megfelel, de az összesnek gyakorlatilag egy sem. Ki merem jelenteni, és az kövezzen meg, aki az orrom alá tud tolni egy ellenpéldát. Ma nincs olyan irodalmi mű, amit a tizenévesek őszinte érdeklődéssel tudnának olvasni.
Mi a megoldás? Olvassanak gyerekkönyveket, amik már nem érdekli őket? Vagy felnőttkönyveket, amik nem biztos, hogy nekik való, nem is biztos, hogy értik, de az is előfordulhat, hogy rossz hatással van rájuk? Azért tudnánk mondani olyan irodalmi művet, aminek az elolvasása károsabb lenne, mint hogy nem olvasnak semmit. Szóval kénytelen vagyok kimondani, inkább ne olvassanak, mint hogy olyat olvassanak, amit nem kéne.
Ha belegondolunk az olyan könyvek sikerébe, mint amilyen pl: a Twilight volt, akkor szerintem egyértelmű, hogy van kereslet, csak nincs megfelelően kidolgozott kínálat. De határesetként ide sorolhatnánk a Harry Pottereket is, hiszen azon felnőtt legalább egy generáció, akik gyerekként olvasták a szereplővel együtt nőttek fel. A Harry Potter ráadásul 12 éven aluliaknak nem ajánlott, tehát nem gyerekkönyv, mégis mese. Ez a kombináció adta meg a sikert ehhez a könyvhöz. Egy tini lázadni akar, új dolgokat felfedezni, mást csinálni mint a szülei, de úgy, hogy közben pontosan azt csinálja, mint a szülei, csak ő erről nem tud. Az új dolgok pedig sok esetben csak nekik újak, hiszen csak azt ismerik, ami az ő életünkben történt. Ha nagyon szemét akarnék lenni, azt is kimondatnám, hogy bármit el lehet nekik adni, ha menőnek állítjuk be, ami a születésük előtt történt.
Amikor a bejegyzés írója telitalálatnak titulálta a képet, kicsit meglepődtem. Telitalálat, de mire? A tinikre. Álmodoznak, minden elképzelést felülmúl, ami a fejükben van, a lehetőségek végtelen tárházai. Amikor mosolyogva az asztalra rogynak, az nem azt jelenti, hogy nem alkalmasak az irodalom befogadására, hanem hogy ők maguk az irodalom. A lehető legjobb életkorban vannak arra, hogy gondolkodjanak az élet nagy dolgain. Forradalmat élnek át, véleményük van mindenről, lelkesednek és elképesztő mélyen átérezik a tragédiákat. Ha van életkor, amikor igazán fogékony az ember az olyan elvont dolgokra, mint az irodalom, akkor az a tinikor. Nemcsak fogékonyak rá, hanem kíváncsiak is. Egy dologgal lehet elszúrni ezt az érdeklődést: Ha felszólítjuk őket, hogy csinálják. Ha van dolog, ami minden érdekes dolgot lejárat, az az, ha a felnőttek jó dolognak tartják, mert az számukra nem jó dolog.
Azzal egyet értek, hogy az irodalom órák szinte teljes mértékben elutasítják a modernséget, csak az a jó, ami már bevált, csak az a jó költő, aki sikeres, csak az a jó író, akiről legalább egy oldalt ír az irodalomkönyv. Azok a tanárok, akik beveszik az oktatásba a modern kifejezőeszközöket, azokat elítélik, akár az állásukat is kockáztatják ezzel. Olvasóvá nevelés? Akár a holtköltők társaságát is leforgathatnánk a mai iskolákban, és ezt minden túlzás nélkül mondom. Bár, véleményem szerint ez nem lenne elég akadály, ha lenne nekik való irodalomújdonság.
Kinek kéne írnia ezeket? Szerintem maguknak a tiniknek. Hiszen ki tudhatja jobban mire kíváncsiak, mint egy kamasz? Vagy egy olyan felnőttnek, aki maga sem nőtt még fel? Talán...
Összességében az biztos, hogy jelentősége van annak, hogy pont a tinikre gondol mindenki, amikor az irodalom jövőjéről van szó. Ők a jövő. Rajtuk áll vagy bukik, hogy 20-40-60 év múlva, hogy alakul ezen művészeti ág sorsa. Saját döntéseik vannak, és akárhogy döntenek, el kell fogadnunk, ha tetszik nekünk, ha nem. Ha nem találjuk meg a hozzájuk vezető utat, akkor nem hibáztathatjuk őket azért, amit mi mulasztottunk el megtenni.
Egy misét megér a következő mondat is: "Olvasnak-e ma a fiatalok, és ha igen, miért nem?" Most olvasnak vagy nem? :D Sznobizmusról beszél, miközben fellengzősen beszél a fiatalok nyelvezetéről. Szerintem ez a sznobizmus. A nyelv folyamatosan változik, és még azt sem mondhatjuk, hogy a rövidítések olyan új keletű dolgok. Mennyivel rosszabb saját szavakat alkotni, mint amit a jó pár generációval ezelőtti fiatalok csináltak, hogy angolból átvettek mindent, olykor rosszul. Talán túl közel állok a mostani generációhoz a magam 28 évével, de az is lehet, hogy csak bízok bennük. Én a szemükben nem közönyt és gondolatlanságok látok. Szerintem azt látjuk a szemükben tükröződni, ahogy minket látnak, unalmasnak, élettelennek, egyhangúnak, színtelennek. Ez nekik uncsi, nekünk is az volt, nagyapáinknak is az volt. Mélységek és magasságok között lavíroznak egy folyton robbanó hormonbombával az agyukban, ehhez képes a felnőttek nagyon unalmasak számukra.
Azon kívül megint elővesszük a Való világok és az Éjjel- nappal Budapestek hibáztatását, pedig ezek a történetek iránti érdeklődésük a legjobb jelzés arra, hogy fogékonyak, majdhogynem éhesek a történekre. Ez megszólítja őket, abban a műsoridőben adják, amikor ők tévéznek, érdekes, vicces, bolondos. Egyébként én nem tudom szeretni, hiába nézem. Ezt ismeri mindenki, de a High School Musical trilógia pár éve, vagy az Awkward (kínos) sorozat épp úgy népszerű, és azok talán képviselnek némi színvonalat is. Megint csak a mi hibánk, hogy nem tudunk értékes tartalmat kínálni nekik.
Az összes kérdésben, az irodalom óráktól a tini álmaiig azt felejtjük el, hogy őket NEM érdekli az, ami egy 30- 40- 50 évest. Ők a megismerés útjának elején állnak, nekik új és érdekes az, ami nekünk unalmas, és lerágott csont, azt ők most látják- hallják- olvassák először. Ne vegyük el tőlük a megismerés örömét a saját lesújtó véleményünkkel. Már csak azért se, mert akkor dacból nem fogják elolvasni azt, amit mi értékesnek vélünk.
Hajrá fiatalok! Ne hagyjátok magatokat!
http://www.kulturpart.hu/irodalom/11199/mire_izgul_a_magyar_tini
